Sportlike.hu

A futás, kocogás jótékony hatásai

A kocogást James Fixx vezette be az amerikai kultúrába az 1960-as években.
A szívkoszorúé -megbetegedések és szívinfarktusok magas száma arra késztette a megelőző orvostudományt, hogy preventiv eljárásokat dolgozzon ki. Ilyen önvédelmi eszközzé vált a kocogás is.
A folyamatos, legalább húsz percig tartó ritmikus, egyenletes mozgás különleges testi-lelki harmonizáló folyamatokat indít meg. A tudatállapot módusulásával az érzelmi tudat(jobb agyfélteke) aktivitása fokozódik, ez endorfin (örömhormon) termelést indít, az immunfolyamatokat aktivizálja, sőt a stresszhormonszintet csökkentő sejtek működését is fokozza.

Amikor "edzeni kezdünk", a szokatlan fizikai megterhelés még zavaró mértékű stresszhatásnak teszi ki a szervezetünket, ez azonban nem tart sokáig. A kocogás vagy futás közben beálló nyugalmi tudatműködés a felszabaduló örömhormonok által létrejövő könnyű, kellemes mámor pozitív bódulata és a vidám kedélyállapot legyűri a stresszhatásokat. Dishman, Folkins és Sime, valamint Goldwater kutatásaiból tudjuk, hogy az egyenletes ritmus különösen fontos közérzetjavító eleme a kocogásnak.

Olimpiák története II. Párizs 1900

NOB Coubertin érdemeinek elismeréseként Párizst bízta meg a 2.olimpia rendezésével, de nem talált kellő támogatásra. Az 1900.évi párizsi világkiállitás mellékeseményének tekintették, így teljesen "elfelejtették" az olimpia igazi célját, jellegét s a világkiállitás érdekeit szem előtt tartva rendezték meg az egyes nemzetközi versenyeket. Párizs a "zűrzavarok olimpiájaként" került be a sporttörténetbe, holott már 21 ország vett részt és a színvonal is jobb volt, mint 4 éve Athénban.

Egyetlen aranyérmünket Bauer Rudolf szerezte, aki diszkoszvetésben lett első. Úszásban Halmay Zoltán két második és két harmadik helyével messze felülmúlta a várakozást.

Bauer Rudolf olimpikon

, Halmay Zoltán úszó

Olimpiák története I. Athén 1896

1896, Athén

Akkor és ott folytatódott minden. Az ókori olimpiák feltámasztását szorgalmazó nemzetek képviselői a francia fővárosban gyűltek össze, s a Sorbonne-on tartott tanácskozás eredményeként előbb megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, majd eldőlt, hogy 1896-ban Athén lehet a játékok házigazdája. A görögök teljes sikert arattak: Demetriosz Vikelasz személyében még a NOB első elnökét is ők adták.

Aztán kis híján belebuktak az egészbe. Görögország miniszterelnöke ugyanis hamarjában jelezte: a kincstár szegénysége miatt nem lenne szerencsés, ha Athén holmi sportvetélkedőre költené kevés drachmáját. Így vetődhetett fel – dr. Kemény Ferenc ötlete nyomán –, hogy a millenniumát ünneplő Magyarországra „költöztessék” az olimpiát. A budapesti rendezésből végül nem lett semmi, mivel a 3 740 000 drachmás büdzsé felét összedobta a görög nép, a másik felét meg hozzátette az állam. Bizonyos George Averoff egymillióval szállt be, a Panathinaiko Stadion restaurációját egymaga finanszírozó üzletember cserébe szobrot kapott: a létesítmény előtt felállított alkotásról 1896. április 5-én hullt le a lepel – 24 órával a rajt előtt…

Másnap 80 ezer szem- és fültanúja volt I. György király ünnepi beszédének, mellyel megnyitotta a viadalt.
(az olimpiai láng fellobbanását azonban senki sem látta, már csak azért sem, mert erre az 1928-as amszterdami játékokig kellett várni).

A görögök gondolták, atlétikában kenterbe verik a mezőnyt. Erre mi történt? Az amerikaiak szinte mindenkinél gyorsabbnak és erősebbnek bizonyultak. Szegény görögöknek egy reményük maradt: „specialitásukban”, a maratoni futásban gyűjtik be a hőn áhított érmet. A motiváció nem volt kicsi: a hazai indulók abban a tudatban vágtak neki a távnak, hogy amelyikük nyer, Athén városa élete végéig eteti, itatja és öltözteti, s hogy tényleg ne legyen gondja semmire.

Mi tagadás, volt esély arra, hogy görög diadal születik: a 25 indulóból négy volt külföldi… Ehhez képest sokáig a 21 görög üldözte a négy külföldit (köztük Kellner Gyulát), a „kisebbség” dominanciája egészen az utolsó kilométerig tartott. A publikum már-már elkönyvelte, hogy a hellének ebben a számban is a „futottak még” kategóriába tartoznak, amikor Szpiridon Luisz megmentette a haza becsületét: huszáros hajrát kivágva maga mögött hagyott mindenkit. Talán nem véletlen, hogy ő bírta legjobban a strapát: addig vízhordóként élte életét. Azt követően meg királyként…

Kellner Gyuláról is szóljunk: a célba ugyan negyedikként ért, miután levegőhöz jutott, panaszt tett a zsűrinél, mondván, az országúton még csak ketten voltak előtte, és nem rémlik neki, hogy bárki is megelőzte volna. Konstantin trónörökös főrendezői minőségben faggatta ki a dobogósokat, hogy aztán bejelentse: Szpirosz Velokasz töredelmesen bevallotta, a táv egy részét szekérre pattanva tette meg. A csalót kizárták (utóbb még az egyetemről is…), Kellnerből pedig nevető harmadik lett. Habár vannak kétségeink a felől, hogy az eredményhirdetéskor szétvetette a jókedv, a harmadik helyezettek ugyanis nem kaptak érmet… Persze még így is jobban járt, mint bármelyik sportolónő: a gyengébbik nemet egyszerűen nem engedték rajthoz állni Athénban. Nesze neked, görög demokrácia.

Ha Hajós Alfrédról nem emlékeznénk meg, legalább akkora hibát követnénk el, mint a hölgyeket száműző szervezők. Szóval: a 100, majd az 1200 méteres úszást megnyerő „magyar delfin” valószínűleg csak azért nem győzött 500-on, mert azt a számot közvetlenül a 100 és az 1200 méteres futam után, illetve előtt bonyolították le, és valamikor pihennie is kellett. Második diadalát követően a vízből teljesen megdermedve kihúzott Hajós hamar magához tért: amikor

György király arról érdeklődött nála, hol tanult meg ilyen jól úszni, rávágta, hogy a vízben, felség…

(Akárhogy is nézzük, aranyköpés volt.)

Hajós Alfréd a győzelem után.

Főoldal

A futás, kocogás jótékony hatásai